rendtörténet

Mivel farsangi idő van, 2020. február 4-én Madocsai Bea, a katolikus.tv (EWTN) „Délelőtt” című műsorában a szerzetesi élet vidám oldaláról beszélgetett Koltai Andrással, a Piarista Rend Magyar Tartománya levéltárosával. Szó esett anekdotákról, rekreációról, a bencés Valentin Rathgeber és a piarista Schreier Norbert kolostori asztali zenéléséről, farsangsiratókól, szárított halról és tubákról.

Karthágó 1930-ban Szent Ágoston halálának 1500 éves jubileumán lehetett házigazdája az Eucharisztikus Kongresszusnak, majd Dublin 1932-ben Szent Patrik partraszállásának ugyancsak 1500. évfordulóján. Magyarországon a rendezés lehetőségét Szent István égi születésnapjának 900. évfordulójára szerették volna megnyerni. Több éven át tartó diplomáciai munka eredményeként, melynek egyik elemeként meg kellett kérni a lengyeleket, hogy lépjenek vissza a javunkra, amit meg is tettek, 1936 novemberében Budapestre bízták a 34. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus megrendezését.

Bár ma a legtöbb piarista diák meg van győződve róla, hogy Kalazanci Szt. József 1648. augusztus 25-én tudatosan iskolai szünet idején távozott e világból, hogy majdani ünnepe ne lehessen iskolai szünnap, ez már csak azért sem lehet igaz, mert abban az időben az éves vakációt a diákok és tanárok nem augusztusban, hanem a szőlőszüret idején, szeptemberben és októberben élvezhették.

A napokban hagytuk magunk mögött a 70. évfordulóját annak, hogy a Rákosi Mátyás vezette kommunista rendőrállam 1950 nyarán több éjszakai akcióval több mint 3000 szerzetest deportált különféle kolostorokba, majd pedig szeptember 7-én megvonta a szerzetesrendek működési engedélyét. Eközben megindultak az állam és egyház közötti tárgyalások, amelyek azonban csupán annyi eredményt hoztak, hogy négy tanítórend kilenc kolostora és nyolc iskolája korlátozott és ellenőrzött körülmények között mégiscsak folytathatta tevékenységét.

Az én naplóm címmel jelent meg Sebők Imre (1878–1917) gimnazista korát megörökítő visszaemlékezése a Zászlónk első négy évfolyamában, 1902 és 1906 között, folytatásokban (név nélkül), majd külön könyvként is. Ebben szerepel az alábbi életkép is, amely az 1893/1894. évi iskolaév megkezdését akadályozó kolerajárvány idejét idézi föl (287-295). Bár a „napló” egyes részei fiktívek, az 1893/1894-es tanév „a közbejött kolerajárvány miatt” Budapesten és néhány kelet- és dél-magyarországi városban – a helyi rendeletek szerint – valóban három vagy négy héttel később kezdődött.

Az első világháborút követő nemzeti összeomlás, majd az ország területének megszállását és megcsonkítását szentesítő trianoni békeszerződés a magyar piaristák életét is alapjában rengette meg. Iskoláik és rendházaik többsége az új országhatárok mögé került: kilenc ház Csehszlovákia, négy Románia, egy pedig a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság fennhatósága alá került. Trianon századik évfordulója alkalmából ezek sorsát elevenítjük föl, hogy nehéz éveik emlékével járuljunk hozzá közös múltunk megértéséhez és feldolgozásához.

A magyarországi piarista rendtartomány jövőre készül 300 éves születésnapjára. Ezért José Pascual Burgués piarista, a rend központi levéltárának (Archivio Generale delle Scuole Pie) vezetője úgy döntött, hogy érdemes lenne a spanyol nyelven olvasó tág piarista közösség számára is bemutatni a rend történetét Magyarországon, abban az országban, ahol a Kalazanci Szent József fiai annyira meghatározó szerepet játszottak, de amely különös nyelve és egyedi sorsa miatt sokak számára ismeretlen, sőt megfejthetetlen tájnak számít.

Az első világháborút követő nemzeti összeomlás, majd az ország területének megszállását és megcsonkítását szentesítő trianoni békeszerződés a magyar piaristák életét is alapjában rengette meg. Iskoláik és rendházaik többsége az új országhatárok mögé került: kilenc ház Csehszlovákia, négy Románia, egy pedig a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság fennhatósága alá került. Trianon századik évfordulója alkalmából ezek sorsát elevenítjük föl, hogy nehéz éveik emlékével járuljunk hozzá közös múltunk megértéséhez és feldolgozásához.

Debrecen piaristáinak missziója az epidémia idején annyira egyedülálló a provincia történetében, hogy karakterisztikus vonásait kár volna a hevenyészett képből is kihagyni. A piaristák Debrecenben nem szívesen fogadott vendégek. Erdélynek és a Partiumnak a Diploma Lepoldinum óta megszüntetett különállása politikai egyezkedésre kényszeríti a várost a bécsi udvar hatalmaival, ha autonóm jogainak érvényt akar szerezni. Az 1715-ös országgyűlésen biztosított szabad királyi város jelleg lényegében jogi üzlet.

A piarista krónikák a pestises betegek gondozásában résztvevőkről többnyire csak akkor emlékeznek meg, ha az illető piarista belehalt. Így villan szemünkbe egy-egy váratlan eset, félig ismert név. Az alábbiakban vegyünk szemügyre néhány sebtiben meglelt epizódot házaink sorsáról és munkájáról ebben a szituációban.