művészet

Piarista pillanatok (2) Az első piaristák Debrecenben (1719)

Debrecen a szabad királyi városi kiváltság elnyeréséért cserébe 1715-ben kénytelen volt hozzájárulni területén egy katolikus plébánia létesítéséhez, amelynek vezetését 1719-től a piaristák vettek át. Az első piarista, Szlopnyai Elek 1719. január 17-én érkezett, majd áprilisban csatlakozott hozzá Hornik István, akik káplánként szolgáltak. Miután 1720 őszén megérkezett a harmadik rendtárs, Halápy Konstantin, az iskolát is megnyitották. Ezt ábrázolja Unghváry Sándor 1936-ban készült freskója a debreceni Szent Anna plébániatemplomban.

Piarista pillanatok (1) A piarista rend honosítása Magyarországon (1715)

Az 1708–1715. közötti években négy ülésszakban megtartott magyar országgyűlés végén, 1715-ben a rendek elfogadták, III. Károly király pedig jóváhagyta azt a törvényt, amely a piarista rendet Magyarországon „befogadottnak és állandósítottnak” mondta ki. Ezt ábrázolja Pataky Imre festménye, amelyet a kecskeméti piarista gimnázium számára festett 1904-ben.

Egy megújult Kalazancius kép

Túry Gyula festőművész (1866-1932) 1931-ben készítette Kalazanci Szent Józsefet ábrázoló festményét a szegedi Fogadalmi templom baloldali utolsó mellékoltára számára. Az eredeti festmény ma is ott látható. A művész ehhez a munkájához egy 300 × 150 cm-es szénvázlatot is rajzolt, amely utóbb a kecskeméti rendházba került, nagy valószínűséggel 1950 táján , a iskolák és rendházak államosítása során. 

Tatán állították ki Felix Ivo Leicher Kalazanci Szent Józsefet ábrázoló festményét

A 2015. évi Tatai Barokk Fesztivál alkalmából a helyi Kuny Domokos Múzeum olyan kiállítást rendezett, amelynek középpontjában egyetlen festmény áll: Felix Ivo Leicher 1767-ben festett műve, amely a Szűz Máriához imádkozó Kalazanci Szent Józsefet ábrázolja magyar ruhás gyerekekkel.

Feliratkozás a következőre: művészet