Az első világháborút követő nemzeti összeomlás, majd az ország területének megszállását és megcsonkítását szentesítő trianoni békeszerződés a magyar piaristák életét is alapjában rengette meg. Iskoláik és rendházaik többsége az új országhatárok mögé került: kilenc ház Csehszlovákia, négy Románia, egy pedig a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság fennhatósága alá került. Trianon századik évfordulója alkalmából ezek sorsát elevenítjük föl, hogy nehéz éveik emlékével járuljunk hozzá közös múltunk megértéséhez és feldolgozásához.
Podolin
Az 1918/1919. tanév ősze a kis szepességi város piarista algimnáziumában is a spanyolnátháról szólt. „Október 12-én 86 tanulóból 25 beteg” volt, ezért egy hónapra bezárták az iskolát, majd ezt a tanárok megbetegedése miatt még egy héttel meghosszabbították.
A megszálló katonaság Rózsahegyhez hasonlóan Podolinba is december közepére érkezett meg, ám itt először a frissen megalakult lengyel állam csapatai bukkantak fel néhány napra, mielőtt a csehek karácsony táján bevonultak. Podolinban ez nem járt együtt a gimnázium azonnali bezárásával, ezért, bár a diákokat bizonytalan időre engedték haza karácsonykor, február 3-án újra összehívták őket, és március 29-ig ismét tanítás volt. Nem tudjuk, hogy a tanév idő előtti befejezése végül a csehszlovák hatóság felszólítására történt-e, vagy Szepesi Bódog piarista házfőnök-igazgató döntése volt.3 A csehszlovák állami hatóság nevében Stefanek Antal miniszteri biztos tájékoztatta a gimnázium átvételéről a magyar piaristákat, ám ez csak a következő tanév kezdete előtt, 1919. augusztus 24-én történt meg. Stefanek közölte, hogy szláv gimnáziumot nyitnak, amelynek új igazgatója már úton van Podolinba, a magyar tanárok pedig végkielégítést és útlevelet kaphatnak. A piarista tanárokat részben azért, hogy ne maradjanak tétlenül, részben, mert közben megjelent a kiutasítási rendelet, augusztus végén máshová disponálták, az egy házfőnököt kivéve. Az új állam számára azonban nem volt prioritás a másfélezres község középiskolája. Ezt nemcsak a viszonylag kései átvétel jelezte, hanem az is, hogy az ígért igazgató nem akart megérkezni. Szepesi Bódog ezért a városbíróval, a jegyzővel és a plébánossal együtt szeptember elején sürgönyben kérte a gimnázium újranyitását Vavro Šrobártól, a Szlovákia vezetésével megbízott minisztertől. Megismételt kérésükre a minisztérium már csak polgári iskola nyitását ígérte meg, ám végül ez sem teljesült. A városi intelligencia még két év múlva is hiába küldött memorandumot Pozsonyba a középiskola ügyében.
Az iskola, majd a rendház kiürülése után mindenesetre a templom, rendház és gimnázium komplexuma, amely nemcsak Podolin, hanem az egész járás egyik legnagyobb épülete volt, komoly érdeklődést váltott ki a cseh katonákból. Még 1919 tavaszán több alkalommal is lefoglalták az egész gimnáziumot, hogy a környékbeli csapatokat elszállásolják benne, sőt a rendházi klauzúrára sem voltak tekintettel: bár a szobákat nem tudták tartósan lefoglalni, előfordult, hogy katonatisztek aludtak bennük, és az is, hogy bútorokat rekviráltak, amelyek aztán kézen-közön elvesztek. A tisztek között voltak, akik szerették éreztetni erőfölényüket. Egyikükkel való találkozását a házfőnök meg is örökítette a historia domusban, nyilván rá is mély benyomást tehetett az alábbi párbeszéd, amely 1919. június 11-én éjjel, a rendház gazdasági udvarán, egy nagyobb csapat cseh katona gyűrűjében hangzott el:
– Herr Direktor, der Mannschaft hat gemordet, und wird morden. Wie ist die Stadt gesinnt?
- Gut.
- Nicht wahr magyarisch?
- Friedlich.
- Was für ein Institut ist das? Ein magyarischer?
- Ein Piaristengymnasium.
- Soll das mindeste vorkommen, so lass ich hängen!4
A fenyegetést végül nem követte tett, de hasonló esetek máskor is előfordultak, például amikor a piaristák a megélhetésük biztosítására eladtak néhány bútort a rendházból, valamint az udvaron álló kőrisfát (bizonyára tűzifának), a városi csendőrség őrmestere a „cseh tulajdon károsítása miatt” internálást helyezett kilátásba a házfőnök számára.
Hogy az üres rendház ne jusson a tartósan lefoglalt gimnázium sorsára, Szepesi 1919. novemberében két családot fogadott be a szobák némelyikébe (mindkét családfő tisztviselő volt a magyar időkben), a következő év elején viszont el kellett küldenie a feleslegessé vált rendházi alkalmazottakat. Feljegyezte, hogy a rektori lakosztályból ekkor maga is leköltözött a bejárat mellett lévő vicerektori szobába. A gimnáziumot viszont, bár 1920 májusában átmenetileg felszabadult, októbertől tartósan kaszárnyaként hasznosította a csehszlovák hadsereg, amely 1921 januárjában a rendház első emeletére is beköltözött, majd ősszel ugyanitt a földszinti folyosó egy részét választották le raktárnak. Mivel formálisan bérelték az épületet, díj fejében tatarozásokat végeztek rajta.
Rózsahegyhez hasonlóan Podolinba is az év végén küldött értesítést a frissen kinevezett Vojtaššák János szepesi püspök arról, hogy kezdeményezte a két rendház és a hozzájuk tartozó templomok átvételét. Ide az egyezség megszületése után cseh redemptorista szerzetesek érkeztek 1922. július 20-án. Egy hónappal később történt meg az átadás-átvétel, ami valószínűleg a kaszárnya rendházi épületben berendezett részének felszámolásával is együtt járt. A gimnázium továbbra is a hadsereg kezelésében maradt. A podolini piarista vagyon felszámolásának utolsó epizódjaként 1926-ban sikerült innen a lepecsételt szertárakban őrzött gimnáziumi tanszereket Budapestre szállítani.
Szepesi Bódog házfőnök egyedül maradt a rendházban 1919 augusztusának végétől egészen 1922 novemberéig, mint egy helyen maga fogalmazott, „házőrzőnek”. A feleslegessé váló rendházakban maradó, tulajdonképpen csak a rendi vagyon őrzésével megbízott szerzetesek (többnyire az addigi házfőnökök) helyzete nem volt könnyű. Nem a kötelességük teljesítése jelentett kihívást számukra, hanem inkább a házfőnöki kötelességek szokott kereteinek felbomlása: megszűnt a szerzetesi közösség, az iskola, a rendház háztartása, gyökeresen megváltozott a városi közeg. A „házőrzők” különbözőképpen birkóztak meg helyzetükkel, aminek a historia domusokba írott feljegyzéseik, illetve leveleik őrzik a lenyomatát. Szepesi Bódog esete az el-nem-szigetelődésre példa. Ebben persze segítette az, hogy a Podolinnal szinte szomszédos Gnézdán született, Szimák néven, családja az események idején is ott lakott, tehát jól ismerte a vidéket és lakóit.
Előbb a szepesi püspöki helynök, Marian Blaha kérte fel arra, hogy a beteg plébános helyett lássa el annak feladatait, így 1920 januárjától kezdve gyakorlatilag ő vezette a plébániát: németül és szlovákul prédikált, hittant tanított, sőt ez idő alatt végezték el a városi plébániatemplom felújítását is. Májusban szintén a helynök kérte, avagy – a házfőnök érzése szerint – erőltette rá, hogy vállalja el a tanév végéig egy elsős általános iskolai osztály tanítását, mivel a tanító úr elment a Magura falvaiba, hogy a végleges határkijelölés előtt a lakosságot a csehszlovákok mellett agitálja (a lengyelekkel szemben!). „Volt idő, – engedett meg magának egy személyes kiszólást a historia domusban Szepesi Bódog, – mikor a házfőnök mint tanár a tanári katedráról fejtegette a VIII-os tanítványainak az okság elvét az apologetikában, a német irodalom királya, Goethe János Faustját és a latin irodalom órán Horatiusnak ars poeticáját és a szép Beatus, qui procul negotiis mondását, most megtapasztalhatta azt is, hogy kell kis tót gyermekekkel bíbelődni, tanítván őket többi közt arra is, hogy: jedna gulka, a jedna gulka sú dva gulki (egy golyó meg egy golyó az kettő golyó).”5 Plébániai megbízatását több, mint egy év elteltével, 1921. augusztus 28-án adta vissza a püspöknek. Nem indokolta meg, de hangsúlyozta, hogy önszántából tette, s mivel ez néhány nappal Szinger Kornél tartományfőnök podolini látogatása után történt, valószínű, hogy vele egyeztetve, talán már a rendház elhagyására készülve döntött így.
Szepesi számára a körülmények is adottak voltak ahhoz, hogy ne érezze magát egyedül, hiszen helyben erős német kisebbség maradt, és gyakorlatilag ő is közülük való volt. Az viszont már egyéni agilitását is tükrözi, hogy a számára otthonos és az impériumváltást bizalmatlanul szemlélő közegben nemcsak lelkipásztorként tevékenykedett, hanem – a „Szlovenszkóban” maradt piaristák között egyedülálló módon – a helyi politikai életben is szerepet vállalt. Ugyanis, „látván a podolini német polgárság szervezetlenségét, hogy a kereszténység és a német kisebbség jogai megvédelmeztessenek, több lelkes polgárral egyetértve megalakítja a németség közt” a Magyar–Német (majd Országos) Keresztényszocialista Párt helyi szervezetét.6 A párt az 1920 tavaszán rendezett nemzetgyűlési választásokon a városban rendkívül jól szerepelt, és ha ez nemzetgyűlési mandátumot nem is ért, Podolin községi vezetőit ők adták a következő évekre. A historia domusba – annak céljánál fogva – sajnos keveset jegyzett fel erről a közéleti tevékenységéről, részvételét inkább csak jól informáltsága sejteti olyan, feljegyzésre érdemesnek ítélt ügyekben, mint az 1921. évi népszámlálás előkészületei vagy a IV. Károly visszatérésének hírére elrendelt csehszlovákiai általános mozgósítás.
Aligha véletlen, hogy a rendház átadása után, „mikor már búcsút mondott a Rend és a magyarság lelkes barátainak, utolsó pillanatban a cseh-szlovák állami hatóság váratlanul megakadályozta a házfőnök elutazását, és őt Podolinba, majd a házfőnök kérésére Gnézdára, édesatyja lakóhelyére internálta. Internálási okul felhozták, hogy a házfőnök Magyarországba szállított a házi könyvtárból egy nem létező „cseh kantilénát” a 14. századból. Voltaképpen az egész csak ürügy volt a csehek részéről, hogy a volt házfőnöknek utolsó óráit Podolinban megkeserítsék, bosszút akarván állni rajta a megszállás alatt tanúsított magyar viselkedése miatt, és hogy a podolini és vidéki németséget felkarolta” – értékelt utólag. Mi sem tudunk másra gondolni, mivel a podolini rendházi könyvtárban ilyen kötetet nem tartottak számon. Más tárgyak elvitelét azonban a hatóság nem kifogásolta, így miután 1922. november 6-án Szepesi Bódog ártatlansága igazolásával véget ért után az ellene folytatott eljárás, és november 16-án elhagyhatta Csehszlovákiát, egy egész vasúti vagon használható holmit vitt Sátoraljaújhelyre, köztük bútorokat, műtárgyakat, a rendház és a gimnázium utolsó évtizedeiből származó levéltári iratokat, amelyeket hivatalosan november 21-én adott át a sátoraljaújhelyi házfőnöknek.7 Ő maga néhány nap múlva Vácra utazott, hogy elfoglalja új tanári állását.
Szekér Barnabás
Források
- Historia domus Podolinensis ab Anno Christi 1828 [usque ad annum 1922]: PMKL, II.1: Acta domus Podolinensis, Libri, n° 20, pp. 358-375.
- Biró Imre SchP, A forradalmak és a restauráció kora, in A Magyar Piarista Rendtartomány története, Budapest, 1943, 258-329: 269-273.
- 1A Magyar Szent Korona országainak 1910. évi népszámlálása, I: A népesség főbb adatai községek és népesebb puszták, telepek szerint, Budapest, 1912 (Magyar Statisztikai Közlemények, Új sorozat, 42), 250-251.
- 2A Magyar Kegyes-Tanítórend Névtára az 1918/19. tanévre, Budapest, 1918. A Kegyestanítórend vezetése alatt álló podolini róm. kath. gimnázium értesítője [az 1917/18. tanévről], Ólubló, 1918, 22.
- 3Az összes többi "szlovenszkói" piarista középiskolában hatósági rendeletre fejezték be a tanévet vagy egyéni intézkedés nyomán, vagy egy miniszteri rendeletben kitűzött határidő szerint legkésőbb 1919. május 3-áig. Bíró I., i.m., passim.
- 4Historia domus, i.m., p. 358.
- 5Historia domus, i.m., p. 363.
- 6Historia domus, i.m., p. 364. Viczián János, Országos Keresztényszocialista Párt, in MKL online (2020.04.02).
- 7Biró, i. m., 271. Hitre, tudásra: A piaristák és a magyar művelődés: Kiállítási katalógus, szerk. Koltai András, I, Budapest, 2017, 52, 411. Ld. még PMKL, II.1: Acta domus Podolinensis, Lib. 19-20, 26-31; III.1: Podolini gimnázium iratai.
