Trianon és a magyar piaristák (2) Podolin

Az első világháborút követő nemzeti összeomlás, majd az ország területének megszállását és megcsonkítását szentesítő trianoni békeszerződés a magyar piaristák életét is alapjában rengette meg. Iskoláik és rendházaik többsége az új országhatárok mögé került: kilenc ház Csehszlovákia, négy Románia, egy pedig a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság fennhatósága alá került. Trianon századik évfordulója alkalmából ezek sorsát elevenítjük föl, hogy nehéz éveik emlékével járuljunk hozzá közös múltunk megértéséhez és feldolgozásához.

 

Podolin

névváltozatok
Podolínec, Pudlein
vármegye
Szepes
jogi státusz
község
lakosságszám (1910)
1.503 fő
anyanyelvi megoszlás (1910)
687 német, 657 szlovák, 162 magyar, 3 egyéb1
rendház (1918/1919)
3 fő
gimnázium (1918/1919)
algimnázium, I-IV. osztály
diáklétszám (1917/1918)
71 fő (+6 fő magántanuló)2

Az 1918/1919. tanév ősze a kis szepességi város piarista algimnáziumában is a spanyolnátháról szólt. „Október 12-én 86 tanulóból 25 beteg” volt, ezért egy hónapra bezárták az iskolát, majd ezt a tanárok megbetegedése miatt még egy héttel meghosszabbították.

A megszálló katonaság Rózsahegyhez hasonlóan Podolinba is december közepére érkezett meg, ám itt először a frissen megalakult lengyel állam csapatai bukkantak fel néhány napra, mielőtt a csehek karácsony táján bevonultak. Podolinban ez nem járt együtt a gimnázium azonnali bezárásával, ezért, bár a diákokat bizonytalan időre engedték haza karácsonykor, február 3-án újra összehívták őket, és március 29-ig ismét tanítás volt. Nem tudjuk, hogy a tanév idő előtti befejezése végül a csehszlovák hatóság felszólítására történt-e, vagy Szepesi Bódog piarista házfőnök-igazgató döntése volt.3 A csehszlovák állami hatóság nevében Stefanek Antal miniszteri biztos tájékoztatta a gimnázium átvételéről a magyar piaristákat, ám ez csak a következő tanév kezdete előtt, 1919. augusztus 24-én történt meg. Stefanek közölte, hogy szláv gimnáziumot nyitnak, amelynek új igazgatója már úton van Podolinba, a magyar tanárok pedig végkielégítést és útlevelet kaphatnak. A piarista tanárokat részben azért, hogy ne maradjanak tétlenül, részben, mert közben megjelent a kiutasítási rendelet, augusztus végén máshová disponálták, az egy házfőnököt kivéve. Az új állam számára azonban nem volt prioritás a másfélezres község középiskolája. Ezt nemcsak a viszonylag kései átvétel jelezte, hanem az is, hogy az ígért igazgató nem akart megérkezni. Szepesi Bódog ezért a városbíróval, a jegyzővel és a plébánossal együtt szeptember elején sürgönyben kérte a gimnázium újranyitását Vavro Šrobártól, a Szlovákia vezetésével megbízott minisztertől. Megismételt kérésükre a minisztérium már csak polgári iskola nyitását ígérte meg, ám végül ez sem teljesült. A városi intelligencia még két év múlva is hiába küldött memorandumot Pozsonyba a középiskola ügyében.

Az iskola, majd a rendház kiürülése után mindenesetre a templom, rendház és gimnázium komplexuma, amely nemcsak Podolin, hanem az egész járás egyik legnagyobb épülete volt, komoly érdeklődést váltott ki a cseh katonákból. Még 1919 tavaszán több alkalommal is lefoglalták az egész gimnáziumot, hogy a környékbeli csapatokat elszállásolják benne, sőt a rendházi klauzúrára sem voltak tekintettel: bár a szobákat nem tudták tartósan lefoglalni, előfordult, hogy katonatisztek aludtak bennük, és az is, hogy bútorokat rekviráltak, amelyek aztán kézen-közön elvesztek. A tisztek között voltak, akik szerették éreztetni erőfölényüket. Egyikükkel való találkozását a házfőnök meg is örökítette a historia domusban, nyilván rá is mély benyomást tehetett az alábbi párbeszéd, amely 1919. június 11-én éjjel, a rendház gazdasági udvarán, egy nagyobb csapat cseh katona gyűrűjében hangzott el:

– Herr Direktor, der Mannschaft hat gemordet, und wird morden. Wie ist die Stadt gesinnt?
- Gut.
- Nicht wahr magyarisch?
- Friedlich.
- Was für ein Institut ist das? Ein magyarischer?
- Ein Piaristengymnasium.
- Soll das mindeste vorkommen, so lass ich hängen!
4

A fenyegetést végül nem követte tett, de hasonló esetek máskor is előfordultak, például amikor a piaristák a megélhetésük biztosítására eladtak néhány bútort a rendházból, valamint az udvaron álló kőrisfát (bizonyára tűzifának), a városi csendőrség őrmestere a „cseh tulajdon károsítása miatt” internálást helyezett kilátásba a házfőnök számára.

Hogy az üres rendház ne jusson a tartósan lefoglalt gimnázium sorsára, Szepesi 1919. novemberében két családot fogadott be a szobák némelyikébe (mindkét családfő tisztviselő volt a magyar időkben), a következő év elején viszont el kellett küldenie a feleslegessé vált rendházi alkalmazottakat. Feljegyezte, hogy a rektori lakosztályból ekkor maga is leköltözött a bejárat mellett lévő vicerektori szobába. A gimnáziumot viszont, bár 1920 májusában átmenetileg felszabadult, októbertől tartósan kaszárnyaként hasznosította a csehszlovák hadsereg, amely 1921 januárjában a rendház első emeletére is beköltözött, majd ősszel ugyanitt a földszinti folyosó egy részét választották le raktárnak. Mivel formálisan bérelték az épületet, díj fejében tatarozásokat végeztek rajta.

Rózsahegyhez hasonlóan Podolinba is az év végén küldött értesítést a frissen kinevezett Vojtaššák János szepesi püspök arról, hogy kezdeményezte a két rendház és a hozzájuk tartozó templomok átvételét. Ide az egyezség megszületése után cseh redemptorista szerzetesek érkeztek 1922. július 20-án. Egy hónappal később történt meg az átadás-átvétel, ami valószínűleg a kaszárnya rendházi épületben berendezett részének felszámolásával is együtt járt. A gimnázium továbbra is a hadsereg kezelésében maradt. A podolini piarista vagyon felszámolásának utolsó epizódjaként 1926-ban sikerült innen a lepecsételt szertárakban őrzött gimnáziumi tanszereket Budapestre szállítani.

Szepesi Bódog házfőnök egyedül maradt a rendházban 1919 augusztusának végétől egészen 1922 novemberéig, mint egy helyen maga fogalmazott, „házőrzőnek”. A feleslegessé váló rendházakban maradó, tulajdonképpen csak a rendi vagyon őrzésével megbízott szerzetesek (többnyire az addigi házfőnökök) helyzete nem volt könnyű. Nem a kötelességük teljesítése jelentett kihívást számukra, hanem inkább a házfőnöki kötelességek szokott kereteinek felbomlása: megszűnt a szerzetesi közösség, az iskola, a rendház háztartása, gyökeresen megváltozott a városi közeg. A „házőrzők” különbözőképpen birkóztak meg helyzetükkel, aminek a historia domusokba írott feljegyzéseik, illetve leveleik őrzik a lenyomatát. Szepesi Bódog esete az el-nem-szigetelődésre példa. Ebben persze segítette az, hogy a Podolinnal szinte szomszédos Gnézdán született, Szimák néven, családja az események idején is ott lakott, tehát jól ismerte a vidéket és lakóit.

Előbb a szepesi püspöki helynök, Marian Blaha kérte fel arra, hogy a beteg plébános helyett lássa el annak feladatait, így 1920 januárjától kezdve gyakorlatilag ő vezette a plébániát: németül és szlovákul prédikált, hittant tanított, sőt ez idő alatt végezték el a városi plébániatemplom felújítását is. Májusban szintén a helynök kérte, avagy – a házfőnök érzése szerint – erőltette rá, hogy vállalja el a tanév végéig egy elsős általános iskolai osztály tanítását, mivel a tanító úr elment a Magura falvaiba, hogy a végleges határkijelölés előtt a lakosságot a csehszlovákok mellett agitálja (a lengyelekkel szemben!). „Volt idő, – engedett meg magának egy személyes kiszólást a historia domusban Szepesi Bódog, – mikor a házfőnök mint tanár a tanári katedráról fejtegette a VIII-os tanítványainak az okság elvét az apologetikában, a német irodalom királya, Goethe János Faustját és a latin irodalom órán Horatiusnak ars poeticáját és a szép Beatus, qui procul negotiis mondását, most megtapasztalhatta azt is, hogy kell kis tót gyermekekkel bíbelődni, tanítván őket többi közt arra is, hogy: jedna gulka, a jedna gulka sú dva gulki (egy golyó meg egy golyó az kettő golyó).”5 Plébániai megbízatását több, mint egy év elteltével, 1921. augusztus 28-án adta vissza a püspöknek. Nem indokolta meg, de hangsúlyozta, hogy önszántából tette, s mivel ez néhány nappal Szinger Kornél tartományfőnök podolini látogatása után történt, valószínű, hogy vele egyeztetve, talán már a rendház elhagyására készülve döntött így.

Szepesi számára a körülmények is adottak voltak ahhoz, hogy ne érezze magát egyedül, hiszen helyben erős német kisebbség maradt, és gyakorlatilag ő is közülük való volt. Az viszont már egyéni agilitását is tükrözi, hogy a számára otthonos és az impériumváltást bizalmatlanul szemlélő közegben nemcsak lelkipásztorként tevékenykedett, hanem – a „Szlovenszkóban” maradt piaristák között egyedülálló módon – a helyi politikai életben is szerepet vállalt. Ugyanis, „látván a podolini német polgárság szervezetlenségét, hogy a kereszténység és a német kisebbség jogai megvédelmeztessenek, több lelkes polgárral egyetértve megalakítja a németség közt” a Magyar–Német (majd Országos) Keresztényszocialista Párt helyi szervezetét.6 A párt az 1920 tavaszán rendezett nemzetgyűlési választásokon a városban rendkívül jól szerepelt, és ha ez nemzetgyűlési mandátumot nem is ért, Podolin községi vezetőit ők adták a következő évekre. A historia domusba – annak céljánál fogva – sajnos keveset jegyzett fel erről a közéleti tevékenységéről, részvételét inkább csak jól informáltsága sejteti olyan, feljegyzésre érdemesnek ítélt ügyekben, mint az 1921. évi népszámlálás előkészületei vagy a IV. Károly visszatérésének hírére elrendelt csehszlovákiai általános mozgósítás.

Aligha véletlen, hogy a rendház átadása után, „mikor már búcsút mondott a Rend és a magyarság lelkes barátainak, utolsó pillanatban a cseh-szlovák állami hatóság váratlanul megakadályozta a házfőnök elutazását, és őt Podolinba, majd a házfőnök kérésére Gnézdára, édesatyja lakóhelyére internálta. Internálási okul felhozták, hogy a házfőnök Magyarországba szállított a házi könyvtárból egy nem létező „cseh kantilénát” a 14. századból. Voltaképpen az egész csak ürügy volt a csehek részéről, hogy a volt házfőnöknek utolsó óráit Podolinban megkeserítsék, bosszút akarván állni rajta a megszállás alatt tanúsított magyar viselkedése miatt, és hogy a podolini és vidéki németséget felkarolta” – értékelt utólag. Mi sem tudunk másra gondolni, mivel a podolini rendházi könyvtárban ilyen kötetet nem tartottak számon. Más tárgyak elvitelét azonban a hatóság nem kifogásolta, így miután 1922. november 6-án Szepesi Bódog ártatlansága igazolásával véget ért után az ellene folytatott eljárás, és november 16-án elhagyhatta Csehszlovákiát, egy egész vasúti vagon használható holmit vitt Sátoraljaújhelyre, köztük bútorokat, műtárgyakat, a rendház és a gimnázium utolsó évtizedeiből származó levéltári iratokat, amelyeket hivatalosan november 21-én adott át a sátoraljaújhelyi házfőnöknek.7 Ő maga néhány nap múlva Vácra utazott, hogy elfoglalja új tanári állását.

Szekér Barnabás

Források

  • Historia domus Podolinensis ab Anno Christi 1828 [usque ad annum 1922]: PMKL, II.1: Acta domus Podolinensis, Libri, n° 20, pp. 358-375.
  • Biró Imre SchP, A forradalmak és a restauráció kora, in A Magyar Piarista Rendtartomány története, Budapest, 1943, 258-329: 269-273.
  • 1A Magyar Szent Korona országainak 1910. évi népszámlálása, I: A népesség főbb adatai községek és népesebb puszták, telepek szerint, Budapest, 1912 (Magyar Statisztikai Közlemények, Új sorozat, 42), 250-251.
  • 2A Magyar Kegyes-Tanítórend Névtára az 1918/19. tanévre, Budapest, 1918. A Kegyestanítórend vezetése alatt álló podolini róm. kath. gimnázium értesítője [az 1917/18. tanévről], Ólubló, 1918, 22.
  • 3Az összes többi "szlovenszkói" piarista középiskolában hatósági rendeletre fejezték be a tanévet vagy egyéni intézkedés nyomán, vagy egy miniszteri rendeletben kitűzött határidő szerint legkésőbb 1919. május 3-áig. Bíró I., i.m., passim.
  • 4Historia domus, i.m., p. 358.
  • 5Historia domus, i.m., p. 363.
  • 6Historia domus, i.m., p. 364. Viczián János, Országos Keresztényszocialista Párt, in MKL online (2020.04.02).
  • 7Biró, i. m., 271. Hitre, tudásra: A piaristák és a magyar művelődés: Kiállítási katalógus, szerk. Koltai András, I, Budapest, 2017, 52, 411.  Ld. még PMKL, II.1: Acta domus Podolinensis, Lib. 19-20, 26-31; III.1: Podolini gimnázium iratai.