Neves piarista diákok

Neves piarista diákok (bevezető)

Az adattár alapját a A piarista diák kis kalauza című kis könyvecske szolgáltatta, amely már első kiadásától (A piarista deák kis kalauza, 1905) fogva tartalmazta „A piaristák híresebb tanítványainak” névsorát. A szerkesztő, Prónai Antal azonban lábjegyetben hozzátette, hogy „e névsor korántsem tart számot teljességre; a kiegészítésre szolgáló adatokat nagy köszönettel fogadom, valamint hálásan köszönöm mindazoknak szívességét, akik összeállításához készséggel hozzájárultak”. A névsor valóban kiadásról kiadásra (1912, 1926) bővült, és egyaránt tartalmazott elhunyt és akkor élő piarista diákokat. A Sebes Ferenc által szerkesztett 1929. évi negyedik kiadás külön sorolta föl a „múlt” és a „jelen” piarista öregdiákjait, utóbbiakról megjegyezve, hogy „főleg azok vannak fölvéve, akik a piarista iskolával érintkezést tartanak fönn”. A Tomek Vince által szerkesztett 5. kiadástól (1934) fogva az élők elmaradtak, ettől kezdve csak az elhunytak szerepeltek. A hatodik (1939) és hetedik kiadásokban (1943) Tomek nem névsorban, hanem életpályák (foglalkozások) szerint csoportosítva sorolta föl a neveket. Az alábbi adattár magját tehát azon 849 személy adatai alkotják, akik a Kis kalauz hét kiadásban (1905–1943) szerepeltek. Ezt a 2017-ben rendezett Hitre, tudásra kiállítás egyik panele számára újabb nevekkel (például piarista szerzetesekével, akik a Kis kalauzokban külön szerepeltek), később internetes (főképp Wikipédia) hivatkozásokkal egészítettünk ki, majd azóta is folyamatosan bővítjük. A Kis kalauzok csak 1929-től kezdve közölték a személyek halálozási évét, így ahol ez nem volt kideríthető, ott a kis kalauz kiadásának évét tüntettük föl, kapcsos zárójelben. A helynév azt jelzi, hogy az illető hol volt a piaristák tanítványa. (KA, 2021).

Név Élt Életpálya Növekvő rendezés Foglalkozás Iskola
Dugonics András 1740 – 1818 irodalom piarista szerzetes, regényíró, matematikus Szeged
Török János 1807 – 1874 irodalom szerkesztő, főlevéltárnok, az MTA tagja Budapest (Pest)
Virág Benedek OSPPE 1752 – 1830 irodalom pálos szerzetes költő, történetíró Nagykanizsa
Cziklay Lajos 1852 – 1927 irodalom hírlapíró Szeged
Erdélyi Károly 1859 – 1908 irodalom piarista tanár, író, fordító Kecskemét
Bakonyi Károly 1873 – 1926 irodalom színműíró Szeged
Madách Imre 1823 – 1864 irodalom költő Vác
Friedreich István 1878 – 1914 irodalom katolikus közíró, történetíró, (Görcsöni Dénes) Veszprém
Örkény István 1912 – 1979 irodalom író Budapest
Herczeg Ferenc 1863 – 1954 irodalom író Temesvár
Remellay Gusztáv 1819 – 1866 irodalom író, újságíró Budapest (Pest)
Sándor István 1750 – 1815 irodalom bibliográfus, a Magyar Könyvesház szerzője Nyitra
Győry Vilmos 1838 – 1885 irodalom evangélikus lelkész, író, műfordító Budapest (Pest)
Pitroff Pál 1884 – 1964 irodalom író Kolozsvár
Borúth Elemér 1833 – 1886 irodalom költő Sátoraljaújhely
Bús Jakab SJ 1861 – 1935 irodalom jezsuita, egyházi író Szeged
Reviczky Gyula 1855 – 1889 irodalom költő Léva
Fejtő Ferenc 1909 – 2008 irodalom író, újságíró, történész Nagykanizsa
Haller László gr. 1717 – 1751 irodalom műfordító Budapest (Pest)
Szentmiklóssy Alajos 1793 – 1849 irodalom költő Budapest (Pest)
Szabó Zoltán 1912 – 1984 irodalom író, újságíró Budapest
Madarassy László 1840 – 1893 irodalom hírlap- és jogi író, gyermekíró Kecskemét
Vajda János 1827 – 1897 irodalom költő Budapest (Pest)
Kecskeméti Ármin 1874 – 1944 irodalom rabbi, irodalomtörténész Kecskemét
Szinnyei József id. 1830 – 1913 irodalom irodalomtörténetíró Nyitra
Ráday Gedeon gr. 1713 – 1792 irodalom költő, irodalompártoló Budapest (Pest)
Kisteleki Ede 1861 – 1931 irodalom író és költő Budapest
Palotás Fausztin 1855 – 1922 irodalom szépíró Temesvár
Nátly József 1801 – 1871 irodalom postamester, író, nyelvész Szeged
Sántha György 1888 – 1974 irodalom költő, tanár Kecskemét
Nagy Ignác 1810 – 1854 irodalom színműíró Budapest (Pest)
Bán Aladár 1871 – 1960 irodalom költő és író Veszprém
Cserzy Mihály (Homok) 1865 – 1925 irodalom író Szeged
Szerb Antal 1901 – 1945 irodalom irodalomtörténész, regényíró Budapest
Ady Endre 1877 – 1919 irodalom költő Nagykároly
Bartók Lajos 1851 – 1902 irodalom költő Máramarossziget
Petelei István 1852 – 1910 irodalom író Kolozsvár
Havas István 1873 – 1885 irodalom költő Léva
P. Thewrewk Árpád 1839 – 1903 irodalom író, kritikus Budapest (Pest)
Jósika Miklós br. 1794 – 1865 irodalom regényíró Kolozsvár