Keletkezéséről Tomek Vince budapesti házfőnök így számolt be a rendház krónikájában: „Már jó ideje láttuk, hogy ebédlünknek a kis quadrum felé eső falára egy nagyobb Szent Pompilius kép kívánkozik. Eddig ott a fal közepén volt Szent Atyánknak szép képe [vö. Kal. B 41] … és egy kisebb Pompilius-reprodukció. A mernyei kápolnába is, miután lekerült az emeletről a földszintre, kívánkozott még egy kép, s Szentiványi Béla rendtársunk itt szintén Szent Pompiliusra gondolt. A Provinciális Úr tudomást szerezve a két tervezgetésről, fölhívta a figyelmet a Sátoraljaújhelyen lakó Petrasovszky Manó festőművészre, aki az újhelyi ebédlőnkbe igen szép freskókat (köztük Sz. Pompiliust [B 3]) festett, sőt a Prov. úr mindjárt készíttetett is a művésszel egy álló és egy fekvő Pompilius-képhez szín és kompozíció vázlatot 1936 őszén. Miután ezek a vázlatok megfelelőnek látszottak, az árajánlatok pedig igen szolidak voltak, 1936 dec-ében megrendeltük Mernye részére az álló, Budapestnek pedig a fekvő képet. A képek a művész nagyarányú elfoglaltsága miatt lasaan készültek. A mernyei 1937 nov. végén készül el, a mienk pedig csak 1938. II. 8-án ért ide. Miután a házunkban lakó Winkle Nándornál megcsináltattuk a rámát, 1938. febr. 12-én este felfüggesztettük a képet, amely általános tetszést aratott. A két szín- és kompozíció vázlatot is Budapest részére vettük meg. A festő a mi képünkért 260 pengőt, a két vázlatért 80 pengőt kapott, a ráma pedig 55 pengő, a szállítási költség 20 pengő volt. mindez a Kalazancius alapot terhelte – a két vázlat kivételével (ez utóbbi a TV számlája terhére)” (PMKL, Budapesti rendház levéltára, Historia domus, 1864-1961, p. 389-390).
