Diáknévsorok: Sátoraljaújhely (1790–1948)

[Konviktus] A sátoraljaújhelyi piaristák 1945 szeptemberében nyitottak fiúkonviktust (diákotthont) rendházuk második emeletén, amelyet a kommunista hatalom 1948-ban a piarista gimnáziumhoz hasonlóan államosított. Az állami diákotthon 1950-től, a rendház erőszakos fölszámolása után az egész kolostorépületet elfoglalta. 1963-ban kollégiummá minősítették, és Kossuth Lajos nevét vette föl, aki a sátoraljaújhelyi piarista gimnázium diákja volt. 1966-ban az épületet modernizálták, és koedukálttá tették, sőt a bennlakók között a lányok kerültek többségbe. A diktatúra bukása után a piarista rend 1992-ben kapta vissza épületét, az 180 fős kollégiummal együtt. Ennek igazgatását Varga Zoltán piarista vette át, és 1993-tól fiúkollégiummá alakította. 2005-től a kollégium ismét fölvesz lányokat is.

Anyakönyvek

1778–1833

  • Kossuth Lajos Gimnázium (Sátoraljaújhely) könyvtára
  • Anyakönyv
  • A kötet elején, 1789-ig a tokaji iskola osztályainak névsorai találhatók. A kötetet elsősorban mint Kossuth Lajos sátoraljaújhelyi diákoskodásának emlékét őrzik a gimnázium könyvtárában, aki 1810–1816 között járt ide.

1798, 1812

1871–1913

  • PMKL, Sátoraljaújhelyi gimnázium iratai (III.14), Anyakönyvek, nº
  • Névkönyvek

Kiegészítendő

Nyomtatott iskolai értesítők

Bibliográfia

  • Gráberné Bősze Klára, A magyarországi iskolai értesítők bibliográfiája 1800–1850 (A magyar neveléstörténet forrásai, 28), Budapest, 2013, 152-154.
  • Gráberné Bősze Klára–Léces Károly, A magyarországi iskolai értesítők bibliográfiája 1850/51–1948/49, 14. kötet (A magyar neveléstörténet forrásai, 22), Budapest, [2006], 256-263.

 ! Kiegészítendő