Diáknévsorok: Nagykároly (1728–1944)

Nagykárolyba 1727-ben, gróf Károlyi Sándor hívására érkeztek az első piaristák, akik még abban az évben megkezdték a tanítást is. A Ratio educationis időszakában teljes gimnáziumként működő iskola a Leo Thun-féle reform nyomán 1850-ben algimnáziummá alakult át. Az V-VI. osztály 1869 és 1871 között, a VII-VIII. osztály pedig 1889 és 1891 között nyílt meg, az iskolaépület fejlesztésével párhuzamosan. Az impériumváltást követően itt 1922/23-ig folyt magyar nyelvű oktatás, a rend azonban ezután is megmaradt Nagykárolyban. Ezért 1940/41-től az újra Magyarországhoz csatolt városban ismét megnyithatták a gimnáziumot, amely az 1948. évi államosításig működött. A rendszerváltás után, 1992-ben Kalazanci Szent József Római Katolikus Líceum alakult, amelynek jelenleg a szatmári egyházmegye a fenntartója. 2005 óta magyar piarista nővérek (Figlie povere di S. Giuseppe Calasanzio) nevelőotthont is működtetnek a városban.

Anyakönyvek

1728–1797

  • Carei / Nagykároly, római katolikus plébánia
  • Iskolai anyakönyv (I. kötet)

1798–1825

  • Carei / Nagykároly, római katolikus plébánia
  • Iskolai anyakönyv (II. kötet)

1826–1850

  • Carei / Nagykároly, római katolikus plébánia
  • Iskolai anyakönyv (III. kötet)

A további anyakönyveket föltehetően a Szatmár (Arhivelor Naţionale, Direcţia Judeţeneă Satu Mare, Fond 46) vagy a Máramaros megyei állami levéltárban (Arhivelor Naţionale, Direcţia Judeţeneă Maramureş, Fond 88) őrzik.

Feldolgozások

Kiegészítendő

Nyomtatott iskolai értesítők

Bibliográfia

  • Dörnyei Sándor–V. Ecsedy Judit–Pavercsik Ilona, A magyarországi iskolai értesítők bibliográfiája: XVIII. századi érdemsorozatok, Budapest, 1989 (A magyar neveléstörténet forrásai, 3), 82.
  • Gráberné Bősze Klára, A magyarországi iskolai értesítők bibliográfiája 1800–1850 (A magyar neveléstörténet forrásai, 28), Budapest, 2013, 105-107.
  • Gráberné Bősze Klára–Léces Károly, A magyarországi iskolai értesítők bibliográfiája 1850/51–1948/49, 12. kötet (A magyar neveléstörténet forrásai, 20), Budapest, 2004, 164-169.