7. Oratórium (Hitoktatás és hittudomány) / Oratory (Catechesis and theology)

Az oratórium a piarista iskolák olyan terme volt, ahol vasárnaponként a diákok számára imaórát tartottak, érdekes, közvetlen hangú tanítással és énekekkel. A hittan (katekézis) a piarista iskolában több mint a tantárgyak egyike. A gyerekeket nemcsak a hit tudására, hanem megélésére akarják megtanítani. Minden piarista egyben hitoktató, néhányan pedig a legmagasabb szinten foglalkoztak teológiával. Schütz Antal (1880–1953), a katolikus dogmatika legkiválóbb magyar professzora hittankönyveivel és Sík Sándorral (1889–1963) közösen írt Imádságoskönyvével több generáció hitét alapozta meg.

Amikor a 20. századi Magyarországon, a diktatúrák idején az iskolai hitoktatás ellehetetlenült, a hitoktatást és közösségszervezést az iskolán kívül, templomokban vagy lakásokban folytatták. 1945 után az Actio Catholica keretében fiatal piaristák (Lénárd Ödön, Török Jenő, Bulányi György, Juhász Miklós) vezetésével szervezték meg a kisközösségeken alapuló lelkipásztori munkát, amelyet a kommunista diktatúra súlyos börtönbüntetésekkel „jutalmazott”.

 

The oratorium was a room in the Piarist schools where Sunday prayers were held with interesting and familiar homilies and chants. Religious studies (catechesis) at the Piarist school means more than merely one of the subjects. They are trying to take children not only to the knowledge of the faith but they want to teach them how to live it. Each Piarist is also a teacher of religion, and some dealt with religious studies at the highest level. Antal Schütz (1880–1953), the greatest Hungarian professor of Catholic dogmatic studies founded the faith of several generations with his school religion books and with a prayer book written together with Sándor Sík (1889–1963).

When religious education in the 20th century became impossible during dictatorships, religious education and the organizing of communities continued outside the school, in churches or in homes. After 1945, within the framework of Actio Catholica, pastoral work based in small communities was organized with the leadership of young Piarists (Ödön Lénárd, Jenő Török, György Bulányi, Miklós Juhász), which was later “rewarded” with severe prison sentences by the Communist authorites.

[előző] [következő]

Buzgó ahitatosság mellyet bóldog Calasanctius Josef a Matre Dei az ahitatos oskoláknak … fundatora … az Ifjúságban fel-ébreztett, Pest 1758 (lásd még: http://mek.oszk.hu/01300/01373/)