Kalazanci Szt. József

Sorszám
C 09
Készítő
ismeretlen mester
Keletkezési idő
1906
Anyag és méret
fa, festett
Lelőhely
Breznóbánya, piarista rendház kápolnája
Leírás

A szobrot föltehetően Matunák Mihály plébános készíttette, miután 1906-ban restauráltatta a piarista rendház kápolnáját. 1906. ápr. 24-én arról írt Friedreich Endrének, hogy „a teljesen korhadt s 1708-ból való Kalazanti Sz. József oltárára és szobrára fedezet nem maradt. Az oltárépítő hajlandó 700 koronáért új szobrot és oltárt építeni, illetve készíteni. De hol vegyek ekkora összeget a nemes célra? Mert én, mint a piaristák volt növendéke s mindenkor nagy tisztelőjük, a piaristák emlékét fenn akarnám itt Breznóbányán az által is tartani, hogy Kalazanti Szent Józsefnek új szobrát és oltárát szeretném elkészíttetni.” (PMKL, Friedreich Endre hagy, Levelezés). Úgy látszik, hogy e tervéből az új oltár nem, csak az új szobor valósult meg, az „1708-ból” való régi oltár és szobor pedig tönkrement.

 

Reprodukciók forrása
DFGy (Koltai András, 2007).