Piarok papíripara

A „Piarok papíripara” című karikatúrapályázatunk keretében a piarista diákok a rend, illetve iskolájuk múltjához-jelenéhez vagy éppen a járványügyi helyzethez kötődő humoros illusztrációval, karikatúrával pályázhattak technikai megkötések nélkül. Köszönjük minden pályázó munkáját. A zsűrinek nehéz dolga volt a díjazottak körének, illetve a végső sorrendnek a megállapításában.

A díjazottak:

  1. Szalma Kanapriya, Szeged
  2. Szabó Panna, Kecskemét
  3. Maric Konstantin, Szeged és Nádas András, Budapest

Különdíjasok (a Piarista Ajándékbolt jóvoltából):

  • Mészáros Máté, Vác
  • Tóth Veronika Mirjana, Szeged

A képek és a zsűri véleményének összefoglalói megtkeinthetők alább, valamint a facebook-on (https://www.facebook.com/piaristamuzeum/posts/3188145004744738).

Gratulálunk a díjazottaknak, akiknek pályaműveivel a „Kegyesség és RAJZtudomány - Építészek, illusztrátorok, rajztanárok, karikaturisták: öt évszázad piarista rajzművészei Mösch Lukácstól Szakál Ádámig” című, szeptemberben nyíló kiállításunkon is találkozhatnak majd.