Pauler Gyula-díjat kapott Koltai András levéltáros

Az emberi erőforrások minisztere által évente adományozott Pauler Gyula-díjat 2017-ben a Piarista Rend Magyar Tartománya Központi Levéltárának vezetője, Dr. Koltai András kapta meg. A díjat – más kitüntetésekkel együtt – Balog Zoltán miniszter és Hoppál Péter kulturális államtitkár adták át 2017. augusztus 18-én, a Pesti Vighadóban. A Pauler Gyula-díj a levéltári szakterületen kiemelkedő teljesítményt nyújtó szakemberek számára adományozható, 2013 óta évente legfeljebb egy személynek.

Koltai András 1988-ban érettségizett a budapesti Piarista Gimnáziumban, majd történelem és levéltár szakos egyetemi diplomát szerzett. Pályakezdőként 1994-ben lett a Piarista Rend Magyar Tartománya levéltárosa, az első civilként ebben a tisztségben. Az évek során sokat tett azért, hogy a levéltár rendezettsége, feldolgozottsága és külső körülményei elérjék az elvárható legjobb szakmai színvonalat. 2011-ben a levéltár vezetésével költözött új helyére, a Váci utcai piarista épületbe. A díj elnyerésében fontos szerepet játszott a levéltáros szakmai egyesületekben végzett tevékenysége. Az indoklás szerint „szakmai tevékenysége túlmutat intézménye keretein. Szerzetesrendi levéltárak, egyházi levéltárak közös projektjeinek rendszeres kezdeményezője-szervezője … a különféle szakmai egyesületek konferenciáinak rendszeres előadója volt. Az elmúlt két évtizedben élen járt az informatikai lehetőségek levéltári alkalmazásában, a levéltáros tartalmak internetes megjelenítésében. Intézményének az elsők között volt saját honlapja, és mások számára is igyekezett hasonló lehetőségeket biztosítani, a leveltar.katolikus.hu (A történeti Magyarország katolikus levéltárai) és a melte.hu (magyar egyházi levéltárak ismertetése, munkatársai) oldalak szerkesztőjeként valamennyi egyházi levéltár számára hasznos internetes fórumot teremtett. Az utóbbi években fontos szerepet játszott az egyházi levéltárak közös kutatói segédlet-adatbázisának létrehozásában.” Jelenleg (2014 óta) ő a Magyarországi Egyházi Levéltárosok Egyesületének titkára.