Ervin Gábor a budapesti piarista gimnáziumban (1921–1929)

„Nyolcadikos korában, 1928 szeptemberében Ervin Gábor ismét jelöltette magát önképzőköri tisztségekre, de helyette főjegyzőnek Kratochwill Edét, pénztárosnak pedig Gáll Endrét választották meg. Viszont a szeptember 30-án tartott tanévnyitó díszülésen ő mondhatta az ünnepi beszédet az aradi vértanúkról. A jegyzőkönyv megörökítette beszéde lényegét, amely saját későbbi sorsának ismeretében prófétai erejű: „A magyarság ezer s ezer vértanúja közül ma az aradi tizenhárom emlékét ünnepeljük. A mártírium eszméjének is hódolunk személyükben, mert ők ennek megtestesítői. Megemlékezésünk tehát nem annyira gyászünnep, mint inkább új erő és lelkesedés forrása.

Ervin Gábor (1912–1944), a nyilasterror áldozataként fiatalon elhunyt budapesti egyházmegyés pap és iskolai hitoktató élete, filozófusi és lelkipásztori munkássága még számos megválaszolatlan kérdést tartogat. Ezekbe adtak bepillantást azok az előadások, amelyek 2025. április 28-án hangzottak el a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karának épületében, és amelyek most könyv alakban is megjelentek a Szent István Társulatnál Kránitz Mihály szerkesztésében. A tanulmányok között olvasható Koltai András tanulmánya is Ervin Gábor diákéveiről a budapesti piarista gimnáziumban (1921–1929). A fenti idézet ebből származik.

Lásd még: