Domonkos és piarista könyvek bemutatója

A domonkos és a piarista rend gyűjteményei közös rendezvényen mutatták be legújabb kiadványaikat - a „Magyarország Piarista Múltjából” és a „Magyar Domonkos Rendtörténet” könyvsorozatok darabjait - 2018. december 17-én, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola dísztermében. Az esemény házigazdái Koltai András, a Piarista Rend Magyar Tartományának levéltárvezetője és Zágorhidi Czigány Balázs, a vasvári Domonkos Rendtörténeti Gyűjtemény igazgatója voltak.

Koltai András köszöntőjében elmondta, hogy a két gyűjtemény között – már csak hasonló jellegű tevékenységük okán is – régóta kiváló szakmai kapcsolat van. Ez indokolja a mostani közös rendezvényt is. Ezt követően elsőként Görbe László SP, a kecskeméti piarista templom plébánosa mutatta be a piarista kiadványsorozat újabb, immár 12. kötetét, Kozicz János kecskeméti gimnáziumi tanár, történetíró A kecskeméti piarista plébánia hetven éve (1948–2018) című munkáját.

A domonkosok tavaly indított sorozata három művel is gyarapodott. Ezeket röviden szerkesztőjük, Zágorhidi Czigány Balázs ismertette. A könyvsorozat 1. számát Implom Lajosnak (1903–1969), az 1950-ben feloszlatott magyarországi domonkos rendtartomány utolsó elöljárójának a szétszóratás éveiben írott monumentális ”adattára” viseli, amely a középkori magyar domonkosokról szól. A befejezetlen, elveszettnek hitt, és 1990-ben újra felfedezett kézirat a tárgynak máig az elérhető legalaposabb adatgyűjteménye – hangsúlyozta az ismertető Szovák Kornél egyetemi docens – amely a téma kutatásának megkerülhetetlen kézikönyve lesz.

Ezt követően Soós Viktor Attila Bőle Kornél domonkos szerzetes  (1887–1961) Utaim című visszaemlékezéseit mutatta be. Bőle Kornél atya a két világháború között a Thököly úti Rózsafüzér Királynéja domonkos templom plébánosa és az ottani rendház elöljárója volt, akit lelkigyakorlatai, előadásai és lelkiségi írásai miatt országszerte ismertek. (Mint Koltai András a zárszóban elmondta, a piaristák számára tartott lelkigyakorlatainak például karikatúrák formájában is maradt nyoma a Piarista Levéltár iratai között Bőle egyik piarista hallgatójának, a kiválóan grafikai érzékkel megáldott Agárdy Gyulának köszönhetően.)

Végezetül Koltai András ismertette a 150 évvel ezelőtt, Kőszegen alapított Árpád-házi Szent Margitról nevezett Domonkos Nővérek Apostoli Kongregációjának történetét átfogó igénnyel bemutató munkát, amelyben hat szerző öt tanulmánya dolgozta föl a a közösség életének fordulatait az alapítástól az 1990 utáni újrakezdésig.

A zárszót követően kötetlen beszélgetés zajlott a résztvevők között.

A bemutatott kötetek adatai

  • Kozicz János, A kecskeméti piarista plébánia hetven éve, 1948–2018, Piarista Rend Magyar Tartománya – Kecskeméti Szentháromság Piarista Plébánia, Budapest–Kecskemét, 2018 (Magyarország Piarista Múltjából, 12), 364 pp.
  • Implom Lajos OP, Adatok a Szent Domonkos-rend magyarországi rendtartományának történetéhez: A rendtartomány alapításától 1526-ig, s. a. r. Drimmer László és Zágorhidi Czigány Balázs, Domonkos Rendtörténeti Gyűjtemény, Vasvár, 2017 (Magyar Domonkos Rendtörténet, 1), 711 pp.
  • Bőle Kornél OP, Utaim: Egy domonkos szerzetes visszaemlékezései, 1887–1944, s. a. r. Gilányi Magdolna, Magyar Napló – Írott Szó Alapítvány – Domonkos Rendtörténeti Gyűjtemény, Budapest–Vasvár, 2018 (Magyar Domonkos Rendtörténet, 3), 264 pp.
  • Az Árpád-házi Szent Margitról Nevezett Domonkos Nővérek 150 éve (1868–2018), szerk. Deák Viktória Hedvig OP, Zágorhidi Czigány Balázs, Az Árpád-házi Szent Margitról Nevezett Domonkos Rendi Nővérek Apostoli Kongregációja – Domonkos Rendtörténeti Gyűjtemény, Budapest–Vasvár, 2018 (Magyar Domonkos Rendtörténet, 4), 256 pp.

Fotók: Szekér Barnabás