Mivel a Pannonhalmi Főapátság spirituális és kulturális programjai 2022-ben a megújulás fogalma köré szerveződnek, a főapátság kulturális csapata úgy döntött, hogy itt az ideje egy olyan egyháztörténeti konferencia megszervezésének, amely a magyarországi szerzetesi reformok történetét járja körül.
A konferenciára 2022. szeptember 16-án került sor a főapátság 2016-ban elkészült dísztermében, Ordine et discipline reformare: Szerzetesi reformok Magyarországon címmel, a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával. Nem kevesebb, mint 18 előadó mutatta be a reformok teológiáját, modelljeit, valamint egy-egy szerzetesi közösség történetének egy-egy megújulási szakaszát. Négy előadás szólt a középkor végi megújulási törekvésekről, szintén négy a koraújkori útkeresésekről és nehézségekről, újabb négy a 19. századi, központilag levezényelt refomokról, az utolsó négy pedig a 20. század megújulási folyamatairól. Utóbbiak közül néhány előadó (Somorjai Ádám, Kisnémet Fülöp) arra is vállalkozott, hogy ne csak egy szerzetesrendről beszéljen, hanem több közösség reakcióját hasonlítsa össze egyazon eseményre. Végül pedig Várszegi Asztrik nyugalmazott pannonhalmi főapát személyes hangú előadásban idézte föl a szerzetesrendek három évtizeddel ezelőtti újraindulását.
A konferencián a piaristák múltjával a rend levéltárosainak előadásai foglalkoztak. Szekér Barnabás azt mutatta be, hogy miként változtatták meg a magyar piaristák életét a Mária Terézia királynő által kibocsátott rendeletek (amelyek a szerzetesi fogadalomra, kolostori fogdákra, stb. vonatkoztak) és a rendi káptalanok akkori határozatai. Koltai András előadása főleg a piarista rend és magyar rendtartomány 1904. évi újraegyesülésének előzményeivel és körülményeivel foglalkozott. Bemutatta milyennek látták a kortársak a rend helyzetét a szerzetesi fegyelem szempontjából. Az elöljárók beszéltek ugyan a belső rendi fórumokon az erkölcsi hiányosságokról, de óvakodtak néven nevezni a hibákat. Tanulságos viszont néhány olyan növendék véleménye, aki azért hagyták el a rendet, és lettek egyházmegyés papok, mert hiányolták a lelki és a szerzetesi életet. Még Ferenc József császár is osztotta azt a közvélekedést, hogy a magyar piaristák „jó tanárok, de egyáltalán nem egyháziasak”. A megújulás a 19. század utolsó éveiben két oldalról indult. A magyar elöljárók – tanítórendhez méltóan – főként a növendéknevelés megújítására koncentráltak, az ultramontán oldalról induló reform pedig elsősorban a rendi egység helyreállítására törekedett. Erre 1904-ben sor került, de egyes részletekről még évekig vitatkoztak. Noha a magyar piaristák féltek attól, hogy „függetlenségük” elvesztésével együtt addigi világias életmódjuk is lehetetlenné válik, fegyelmi reformokra 1919 előtt mégsem került sor.
A szervezők és az előadók közös célja, hogy sokszor kevésé ismert témákat és újszerű megközelítéseket fölmutató előadások írásos formában, összegyűjtve is megjelenhessenek.
A részletes program:
