Ötven év a temesvári piarista gimnázium történetéből (1885-1935)

Könyvbemutatót tartottak 2016. március 11-én, pénteken 17 órától a budapesti Piarista Gimnázium tanácstermében. Az előadások tárgya Both Ferenc piarista szerzetes-tanár, irodalomtörténész közelmúltban megjelent könyve, az "Ötven év a temesvári piarista gimnázium történetéből (1885-1935)" volt, amely elsősorban műveltség - és kortörténeti tanulmányok gyűjteménye. A könyv betekintést enged a piarista iskola és a város I. világháború előtti és az azt követő időszak éveibe, mindezt egy piarista tanár szemszögéből.

Az eseményen Labancz Zsolt piarista provinciális köszöntötte az egybegyűlteket. Ezt követően Ruppert József piarista tanár,  a rend romániai delegátusa elmondta, hogy a temesvári piarista iskola egykori diákjai milyen hűséges ragaszkodással emlékeztek iskolájukra: a németországi Schwetzingenben minden év májusában találkozót tartottak hálaadó szentmisével, Te Deummal egybekötve. A messzi földről eljött öregdiákok keresték a lehetőséget, hogy az Alma Mater szellemét megőrizzék és átadják az utódiskolának, a Szent Gellért oltalmába helyezett Gerhardínumnak. Az ő összefogásuk és munkájuk eredménye a két tantermes piarista múzeum, ahol számos dokumentumot, képet és tárgyi emléket gyűjtöttek össze a 2009-ben, az épület fennállásának századik évfordulóján megrendezett többnapos ünnepségre. Erre olyan híres öregdiákok is eljöttek, mint Kurtág György, akinek hangversenyével vette kezdetét az ünnep.

„Sokan vettek részt a felújított piarista sírkert megáldásán, mai diák–öregdiák találkozót szerveztek…Idén tavasszal még egy utolsó találkozót szerettek volna tartani az egykori Alma Materben, ez azonban a résztvevők előrehaladott kora miatt meghiúsult. A tanintézethez való ragaszkodásuk, valamint a hajdani nevelőik iránti tiszteletük szimbóluma ez a most megjelent kötet, amelyet Sas Péter művelődéstörténész és Koltai András levéltáros, a Piarista Rend Magyar Tartománya Központi Levéltárának vezetője készített elő és rendezett sajtó alá."- mondta el Ruppert József.

E bevezetőt követően Sas Péter irodalom- és művelődéstörténész ismertette részletesen a kötetet. „A piarista rend százhúsz esztendőn keresztül a legnehezebb viszonyok között végezte Temesvárt a nevelés és tanítás munkáját” – így összegzett a kötet szerzője, Both Ferenc piarista szerzetes, pedagógus, irodalomtörténész. Rendje 1910-ben állította a temesvári rendház és gimnázium élére. Az igazgatói tisztséget egészen 1924-ig látta el, miközben 1920-tól a piarista rend romániai provinciálisa is volt. Már 1912-ben papírra vetette az akkor új épületbe költöző gimnázium történetét, 1928-tól pedig nekikezdett saját tapasztalatainak megírásához. „Benne éltem, s cselekvőleg is részt vettem a történeti eseményekben, miért is az események rugóit tisztán láttam, s amidőn elhatároztam, hogy Temesvár közönsége, ifjúsága, a piarista rend működése, s ezen korszak eseményeinek megörökítése céljából intézetünknek ezt a korszakát legnagyobb részt személyes följegyzéseim, levéltári s egyéb adatok, okmányok alapján megírom, tárgyilagosságra, hűségre, történeti igazságra törekedtem, hogy e könyv, mint a megszállás idejére eső egyik forrásmunka, szolgálatot tehessen a magyar történetírásnak.”– írta.

Műve a súlyos időket átélő romániai magyarság és a bánsági főváros, Temesvár iskolaügyi krónikája a temesvári piarista gimnázium szempontjából. Rávilágít Temesvár és a Délvidék kulturális jelentőségére, és a magyar egyházak példátlan összefogására tanulóik érdekében. Nyíltan beszél a Bánság nemzetiségi ellentéteiről, a leventék mozgalmáról, a románosítás egyes állomásairól, a magyar értelmiség hősies ellenállásáról és a piarista rend nehéz helyzetéről. Világosan fogalmaz olyan ügyekben, amelyek a mai helyzetben is tanulságul szolgálhatnak. A kötetben nem csak Both Ferenc kiadatlan visszaemlékezése található, a hanem a temesvári piarista gimnázium történetéről 1912-ben megjelent írásának reprintje, és eddig ismeretlen fényképanyag is. Az utóbbit Koltai András levéltárvezető (Piarista Rend Magyar Tartományának Központi Levéltára), a könyvsorozat szerkesztője mutatta be a rendezvényen.

Sas Péter csaknem harminc, a piaristák múltjával foglalkozó tanulmányt írt, gondozott eddig. Ezért a könyvbemutató keretében Labancz Zsolt tartományfőnök Kalazanci Szent József-emlékérmet ajándékozott neki.

Fényképalbum

A mű hozzáférhető