Sík Sándor tartományfőnök bejelentése a budapesti rendház kárairól

Sorszám
13
Keletkezési hely
Budapest
Dátum
1957. január 15.
Lelőhely
PMKL, I.1.b, Tartományfőnöki levelezés, 1957/23.
Bevezetés

Január elején az Állami Egyházügyi Hivatal arról tájékoztatta az egyházi intézményeket, hogy az „1956. október-novemberi események alatt megsérült budapesti egyházi épületek helyreállítását, valamint a helyreállítás költségeit a Fővárosi Tanács vállalja”. Erről Papp Elemér piarista, a Katolikus Középiskolai Főhatóság tanügyi előadója január 14-én értesítette Sík sándor tartományfőnököt, és egyben kérte a károk leírását és értékbecslését január 18-ig (PMKL, I.1.b, Tartományfőnöki levelezés, 1957/18.) A tartományfőnökségről a kérést másnap, január 15-én továbbították a házfőnököknek (uo., 1957/19), majd Szőnyi László budapesti házfőnök azonnali válasza nyomán küldték vissza az itt közölt jelentést.

Szöveg

23/1957. sz. A kegyestanítórend magyar rendtartományának főnökétől.


HELYREÁLLÍTÁSI BEJELENTÉS.


Kerület, utca, szám: VIII. Mikszáth Kálmán tér 1.

Az építmény megnevezése: Budapesti Piarista Gimnázium és Rendház.

Az épület műemlék-e? Tudomásunk szerint nem.

Az épületkár rövid műleírása.

1) Cserepező munka: 85 m2 cserepet a tetőn újraraktunk. A törötteket kicseréltük.

2) Kőműves munka: Egy belövés kőművesmunkáját már elvégezték. Egy közfal ledőlt. Már újravakoltuk. Kb. 90 m2 közfalat újravakoltunk.

3) Szobafestő munka: kb. 1600 m2 fal újrafestése.

4) Asztalos munka: mintegy 30-40 ablakon és ajtón végeztünk kisebb-nagyobb javításokat. Hátra van még: egy erősen megrongálódott (belövés) ablaktok javítása.

Az épületkár becslése Ft-ban
Az üvegezésre (üveg, gitt) közel 20 000 Ft-ot költöttünk. A hátralévő, házilag el nem végezhető munkák költsége kb. 30 000 Ft lenne. (Az üvegezés, cserepezés, kőműves-, asztalos-, lakatosmunkák házi és társadalmi munkában való elvégzésével kb. 20 000 Ft-t takarítottunk meg. Megakadályoztuk további károk keletkezését: beázást, vízvezeték- és központi fűtés befagyását. Így a legnehezebb időben munkaerő szabadult fel más munkák elvégzésére.)

Budapest, 1957. évi január hó 16.

Sík Sándor sk.
piarista tartományfőnök