A Kalazantinum igazgatóságának félévi jelentése a tartományfőnöknek (részletek)

Sorszám
03
Keletkezési hely
Budapest
Dátum
1957. január 31.
Lelőhely
PMKL, MTÚL, Tartományfőnöki levelezés, 1957/93.
Megjegyzés

A jelentés két aláírója Ohmacht Nándor, a Kalazantinum rendház házfőnöke (rektora) és Előd István, a növendékek magisztere (prefektusa) volt.

Szöveg

Az október 23-i és az utána következő harci események intézetünk életrendjét is megzavarták. Majdnem három hetet voltunk kénytelenek a pincében tölteni, s a mikor feljöhettünk, a takarítások és az ablakoknak ismételt rendbehozatala sok időt vett igénybe. A tanítást november 20-án kezdtük újra.

Azokat az irodalmi és természettudományos előadásokat, melyek a rendház tagjai részére a légópincében, majd a fizikai előadóban elhangzottak, rendszeresen hallgattuk.

A Provinciális úr [Sík Sándor] nagyböjti konferenciáiból csak az itthon tartott két beszéden tudtunk résztvenni.

Bencés növendékeink november 21-én visszamentek Pannonhalmára és január 6-ig ott folytatták tanulmányaikat. …

A harci események során a kalazantinumi szobák is szenvedtek ablakkárokat, de egyéb károsodás nem történt. …

Szent Atyánk pártfogásának ünnepén kezdődött a rendi jubileumi esztendő. Mivel a közbejött politikai események lehetetlenné tették, hogy tervbe vett nagyszabású ünnepélyünkre előkészülhessünk, a növendékek kezdeményezésére ünnepélyes vesperást tartottunk, s erre az egész rendház minden tagját meghívtuk. A megható szertartás előtt a Provinciális úr adott szívbemarkoló elmélkedési pontokat. …

Neopreszbitereink szépen miséztek, s ha prédikálniok kellett, mindig alapos felkészültséggel tették. A harcok idején életük veszélyeztetésével kereszték fel a kórházakat, hogy ott a haldoklók szentségeit kiszolgáltassák. …

A fegyelem jónak mondható. Mivel a nálunk lakó bencések már a tavalyi év folyamán nagyobb fegyelmi önállóságot kértek, a prefektus szeptember elején két napra Pannonhalmára utazott, hogy az ottani növendéknevelés szellemét a helyszínen tanulmányozza és az ottani elöljárókkal minden szóba jöhető esetet végigbeszéljen. Ennek akkor láttuk nagy hasznát, mikor a harci események idején a bencés növendékeken a mieinknél nagyobb nyugtalanság vett erőt és a kórházi pasztorációban nagyobb önállóságot akartak. Ekkor a prefektus a nyert tapasztalatok szellemében tudott eljárni s eljárását a pannonhalmi elöljárók utólag mindenben igazolták.