Káptalani jelentések a magyar piaristák 33 évéről (1943–1976)

s. a. rend. Koltai András, Ruppert József, Szekér Barnabás
Piarista Rend Magyar Tartománya, Budapest, 2022
(Kéziratok Magyarország piarista múltjából, 2)

  • 116 pp.
  • digitális kiadvány
  • ISBN 978-615-5934-08-7
  • letöltés (PDF)

Ángel Ruiz piarista generális 1975. október 29-én Rómában kelt körlevelében szokás szerint elrendelte, hogy az 1976. év első felében a rend minden tartományában helyi és tartományi káptalanokat tartsanak. Ez Magyarországon azért számított rendkívülinek, mert ott a kommunista diktatúra addigi évtizedeiben elmaradtak a rendi döntéshozatal ezen fórumai. A kötet bevezető tanulmánya ennek okait követi 1946-tól egészen 1976-ig, amikor a vatikáni „kis lépések politikája” ebben is változást hozott. Az 1976. évi káptalanok nemcsak azért jelentősek a rend magyarországi történetében, mert újabb „kis lépést” jelentettek abban a folyamatban, amelyben a rend biztosíthatta rendes működését Magyarországon, legalábbis a rákényszerített keretek között, hanem azért is, mert az akkor készült, az elmúlt 33 évről szóló beszámolók (Szemenyei László, Léh István, Előd István, Halász József házfőnökök és Albert István tartományfőnök írásai) először adtak számot a kommunista diktatúra első évtizedeiről. Kortársként, de mégis történeti távlatból tekintettek vissza erre a fontos időszakra, az adatközlést néhol az egyéni visszaemlékezés és a helyzetelemzés műfaji elemeivel keverve. Ezért gyűjtöttük össze, és tesszük közzé őket kiadványunkban.