A piarista iratok már az interneten is kutathatók

Mostantól levéltárunk dokumentuma is hozzáférhetők a Magyar Egyházi Levéltárosok Egyesülete által működtetett matricula.hu portálon. Egyelőre iskolai anyakönyvek (Budapestről 1868-ig, Kecskemétről az érettségi anyakönyvek 1921-ig), valamint rendházi krónikák és a tartományfőnökség legrégebbi (17. századi) kötetei kutathatók ezen a felületen. A kutatható iratok részletesebb felsorolása a portálon található. A kutatás regisztrációhoz és előfizetési díjhoz között.

A matricula.hu 2015 óta mutatja be a különböző egyházi levéltárak – részben ingyenes, részben használati díjhoz között – e-kutatási szolgáltatásait egyfajta gyűjtőportálként, majd amely 2021 végétől közös kutatási felületté vált, ahol a kutatók egy regisztrációval (de külön előfizetéssel) több levéltár irataihoz is hozzáférhetnek. Jelenleg két katolikus egyházmegye (Győr, Székesfehérvár) és három szerzetesrend (bencés, jezsuita, piarista) iratai kutathatók itt.

Az új felület már 2021 óta tesztüzemben működött, majd idén augusztustól egy történeti adatbázissal bővült, amelyben egyházmegyék, plébániák, települések szerepelnek. A kutató információt kaphat ezek egymás közötti kapcsolatairól, valamint földrajzi helyéről interaktív térképek segítségével. Adatbázisban a győri, pannonhalmi, pécsi és székesfehérvári egyházmegye plébániái, valamint a hozzájuk tartozó települések szerepelnek, de hamarosan bővülni fog más a piarista iskolák, valamint a hozzájuk kapcsolódó iratok leírásával. A közeli tervek közé tartozik még az internetes bankkártyás fizetés lehetőségének megteremtése is, az OTP Bank SimplePay szolgáltatása segítségével.