A magyar piaristák 1950-ben

Szétszóratás és újrakezdés

Böszörményi Géza SchP
a visszaemlékezések szerzői Szűcs Imre, Fazekas József, Galambos László, Biró Imre, Magyar István, Veszprémi Tibor, Etele György
Piarista Tartományfőnökség, Budapest, 2007
(Magyarország piarista múltjából, 2)

Böszörményi Géza azt a rendtörténeti „pillanatot” ragadta meg, amikor a kommunista hatalom 1950 nyarán „megegyezésre” akarta kényszeríteni a magyar katolikus egyházat, ezért internálta a magyarországi szerzetesek mintegy negyedét, közel 3000 főt, köztük 50 piaristát is. Bár az ezt követően kikényszerített „megegyezés” alapján piarista rendet végül a hatalom nem számolta föl teljesen, hanem két iskolára korlátozta működését, az 1950. év a rend magyarországi történetének legsúlyosabb megpróbáltatását jelentette. A kötet Böszörményi Géza alapos, és az előzményeket is bemutató tanulmánya mellett visszaemlékezéseket és a témára vonatkozó iratokat is közöl.

„Az ávósok azután a kaput és minden ajtót puskatussal bevertek, függetlenül attól, hogy nyitva volt-e vagy zárva. (…) Berontottak a szobába. (…) Az elsők ránk üvöltöttek: »Fal felé fordulni! Kezeket föl! Féllábra állni!« Utólag meg-saccolni sem tudom, mennyi ideig tarthatott ez, de biztos, hogy legalább két óra hosszat. Akik átvonultak, belénk rugdostak, nyakleveseket adtak, gumibottal ütöttek, szuronyukkal böködtek felénk, stb. ”

„A szerzetesek a padláson laktak a földön, matracon, egymás mellett. (…) A püspöki palota kápolnájában miséztek. (…) Próbálták hasznosan tölteni az időt: angoltanfolyamot tartottak, jó hangulatú Kalazancius-ünnepélyt rendeztek, kugliztak, a nővérek pedig énekkart szerveztek.”