rendtörténet

Amikor farsang volt a rendházban

A farsang a régi piarista rendházakban is farsang volt, amikor az egyébként komoly atyák vidámságra adták a fejüket. De a főként latin nyelvű iskolai oktatással foglalkozó közösség tagjai ekkor sem tagadták meg műveltségüket, és kitartottak a klasszikus előképek mellett. Márpedig a latinos iskolai kultúrában Bacchus isten ókori ünnepét, a bacchanáliát, a keresztény nagyböjtöt megelőző farsang egyenes előzményének tartották.

Egy papszentelés megfejtett képei

A Fortepan online fotóarchívum minden év végén közzétesz egy-két tucat fényképet, amelyeknek a készítési helyét a szerkesztők nem tudták azonosítani, és az olvasók segítségét kérik a helyszínek megtalálásához. A közösségi „rejtvényfejtés” során idén budapesti öregdiákok, a levéltár munkatársai és Ruppert József tanár úr segítségével egy piarista vonatkozású fotósorozatot is sikerült azonosítani.

Piarista költők Budáról és Pestről

Az idén 150 éve létrejött Budapest kulturális arculatának nem csak akkor, hanem azelőtt és azóta is jelentős formálói voltak a piaristák, akik máig fönntartják Pest legrégibb iskoláját. A rend tagjai a tanítás mellett a tudományok és a művelődés számos területén működtek, többek között az irodalomban is. Az alábbiakban a 150 éves Budapestet három régi piarista költőnek a városról szóló verseivel köszöntjük, miközben őket magukat is „megkértük”, hogy mutatkozzanak be.

A piarista rend korai éveiről

Szeptemberben készült el legutóbbi kiadványunk, amely Sántha György (1917–1975) piarista hét tanulmányát tartalmazza Kalazanci Szent Józsefről és a piarista rend korai éveiről, Albert István fordításában. Most a kötet szerkesztői egy rövid bemutató videót készítettek a kötetről Zsuffa Kálmán segítségével, Sántha György egykori tanári állomáshelyén, Vácott.

Piarista pillanatok (2) Az első piaristák Debrecenben (1719)

Debrecen a szabad királyi városi kiváltság elnyeréséért cserébe 1715-ben kénytelen volt hozzájárulni területén egy katolikus plébánia létesítéséhez, amelynek vezetését 1719-től a piaristák vettek át. Az első piarista, Szlopnyai Elek 1719. január 17-én érkezett, majd áprilisban csatlakozott hozzá Hornik István, akik káplánként szolgáltak. Miután 1720 őszén megérkezett a harmadik rendtárs, Halápy Konstantin, az iskolát is megnyitották. Ezt ábrázolja Unghváry Sándor 1936-ban készült freskója a debreceni Szent Anna plébániatemplomban.

Piarista pillanatok (1) A piarista rend honosítása Magyarországon (1715)

Az 1708–1715. közötti években négy ülésszakban megtartott magyar országgyűlés végén, 1715-ben a rendek elfogadták, III. Károly király pedig jóváhagyta azt a törvényt, amely a piarista rendet Magyarországon „befogadottnak és állandósítottnak” mondta ki. Ezt ábrázolja Pataky Imre festménye, amelyet a kecskeméti piarista gimnázium számára festett 1904-ben.

Piarista tematikus adásnap

2021. március 7-én, a magyar piarista rendtartomány felállításának háromszázadik évfordulója alkalmából tematikus adásnapot tart a Mária Rádió. A nap során elhangzó műsorok a jeles évfordulót ünneplő szerzeteseket, munkatársakat és öregdiákokat szólaltatnak meg.

A piarista adásnap műsorrendje

(A részletes műsort lásd: https://www.mariaradio.hu/musornaptar/2021/3/07)

07:05-08:20 Napindító: Hálaadás a piarista közösségért a jubileumi évben

Feliratkozás a következőre: rendtörténet