konferencia

A tatai piarista iskola kezdetei – Tudományos konferencia Tatán

Tizenegyedik alkalommal kerül megrendezésre a tatai Kuny Domokos Múzeum szervezésében a „Tudományos műhelyek Komárom-Esztergom vármegyében” című konferencia, amelynek célja, hogy lehetőséget adjon egymás eredményeinek megismerésére a megye levéltáraiban, könyvtáraiban, múzeumaiban dolgozó kutatóknak és azoknak, akik a történeti Komárom és Esztergom vármegyék területére vonatkozó régészeti, történelmi, néprajzi vagy irodalomtörténeti kutatásokat végeznek.

Konferencia a nemesi elit oktatásáról

Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen működő „Főnemesi diákok a Magyar Királyság és Erdély 17–18. századi jezsuita iskolahálózatában” kutatási projekt keretében (NKFI PD 132018) 2022. január 19-én, szerdán online konferenciát rendeznek Az intézményi keretektől a családi stratégiákig: A nemesi elit oktatási lehetőségei a kora újkori Magyar Királyságban címmel.

Trianon és az Egyház (és a piaristák)

A trianoni béke centenáriumát követően egy év halasztással rendezte meg az MTA-PPKE Fraknói Vilmos Római Történeti Kutatócsoport a „Trianon és az Egyház” című konferenciát, azzal a céllal, hogy az utóbbi időben szerencsés módon figyelmet kapott téma egyháztörténeti oldala is megismerhető legyen. Bár a téma első látásra nem tartozik a kutatócsoport fő profilját képező vatikáni kutatások célpontjai közé, de – mint kiderült – a problémakör számos tekintetben érinti Magyarország és a római Szentszék kapcsolatait.

A piaristák és a főváros

A Piarista Rend Magyar Tartománya központi gyűjteményei „A piaristák és a főváros” címmel történeti konferenciát rendeztek 2018. február 21-én a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola dísztermében. A konferenciával lezárult a budapesti Piarista Gimnázium alapításának 300. évfordulója alkalmából is meghirdetett jubileumi esztendő, mely számos ünnepségre, találkozóra és megemlékezésre adott alkalmat.

Regényes szerzetesek

A Magyar Ferences Könyvtár és Levéltár, a Piarista Rend Magyar Tartománya Központi Könyvtára és Levéltára és a Jézus Társasága Magyarországi Rendtartomány Könyvtára és Levéltára ebben a 2015. évben is szeptember 17-én rendezték meg a 3. budapesti szerzetesi gyűjteményi napot, 15:00 órától a Párbeszéd Házában (1088 Budapest, Horánszky utca 20.). A konferencia Regényes szerzetesek (Fikció és valóság a szerzetesekről szóló regényekben) címet viselte.

Szerzetesek szekere

A 2014. évi budapesti szerzetesi gyűjteményi nap plakátjaira és meghívóira idén a „Szerzetesek szekere” cím került, mert a konferencia és a kísérő kiállítás témájául az utazó szerzeteseket és szerzetesi utazásokat választották a szervezők, a Magyar Ferences Könyvtár és Levéltár, a Jézus Társasága Magyarországi Rendtartománya és a Piarista Rend Magyar Tartománya gyűjteményei. A tavaly megkezdett hagyományt folytatva az esemény ismét szeptember 17-én, szerdán került sor (egy ferences rendi ünnepen, Szent Ferenc stigmatizációjának ünnepén). Színhelyéül ezúttal a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola (1015 Budapest, Piarista köz 1.) elegáns neobarokk díszterme, a budapesti piarista rendház egykori ebédlője szolgált, ahol szerda délután több, mint harmincan gyűltünk össze.

„Szerzetesek asztala” konferencia (budapesti szerzetesi gyűjteményi nap)

Első alkalommal rendeztek a Budapesten működő szerzetesi gyűjtemények (Magyar Ferences Könyvtár és Levéltár, Piarista Rend Magyar Tartománya Központi Könyvtára és Levéltára, Jézus Társasága Magyarországi Rendtartomány Könyvtára és Levéltára) „gyűjteményi napot” a budai Tamás Alajos közösségi házban (Rómer Flóris u. 4.), ahol a rossz idő ellenére (vagy éppen azért) összesen több, mint hetvenen gyűltek össze, közte a gasztrónómiatörténet kutatói és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem történész hallgatói.

Feliratkozás a következőre: konferencia